2013. május 1-ei hatályba lépéssel - A Fővárosi Közgyűlés részlegesen újra szabályozta a fővárosi Duna-part használatát

Április 10-ei híradásunkban már beszámoltunk a fővárosi partszakaszok hasznosítására készült tanulmányokról és a közgyűlési határozatról. Az eltelt időben több egyeztetést tartottak az érdekelt felek (Főváros / BKK / és Szövetségünk képviselői), valamint több alkalommal fogalmaztuk meg írásban is észrevételeinket a tervezett döntésekkel kapcsolatban. Partnereink kompromisszumkészséget tanúsítottak és a tervezett módosításokat (a parthasználati díjak kivételével) további - egyebek mellett Szövetségünkkel tartott - egyeztetéseket tervezve október végére halasztották. Szövetségünk minden lehetőséget megragad azért, hogy az eredeti tervek szerint ellehetetlenülő szolgáltatások megmaradhassanak a turizmus, és Budapest vizet szerető lakossága számára - ezt továbbra is veszélyben látjuk. A Főváros átmeneti időszakra elfogadott rendeletét honlapunkról is elérhetővé tesszük, hogy minden érdeklődő megismerhesse. Hangsúlyozzuk, hogy az átmeneti szabályok még nem a korábban észrevételezett területi módosításokat vezették be. Azok megismeréséhez az eredeti tanulmányok anyaga szükséges (ez a Fővárosnál betekinthető). Kérünk minden hajózással és a Duna ésszerű hasznosításával szimpátiát érző honfitársunkat, hogy véleményét írja meg Szövetségünknek (mahosz@mahosz.hu).

Vissza a híroldalra

© MAHOSZ | Design & webmaster: Folyamhajo.hu