2011. augusztus 20-án Velünk együtt ünnepelt az ország a Dunán
Több tízezer ember volt tanúja az idei ünnepi rendezvények részeként megrendezett - rövid, de tartalma - hajófelvonulásnak (fesztiválnak). Szövetségünk tagjai és kitűnő partnerünk a Legenda kft. 15 hajót bocsátott a szervezők rendelkezésére, amelyek közül öt hajó kapott különleges ünnepi díszt - ezek voltak a magyar történelem néhány kiemelkedő korszakának jelképeit felmutató hajók.
Ezek a történelmi hajók a parlament előtt tiszteletkört téve sorakoztak fel, majd e jelképek előtt harsonákkal és a nemzeti lobogókkal tisztelgett az ország.
A tisztelgő felvonulást közvetlen közelről tekinthette meg az a közel 700 hátrányos helyzetű gyermek és kísérőik, akiket a többi tíz hajón láttunk vendégül. Nagy sikere volt körükben annak, hogy a hajós rendezvény mellett ők láthatták a legkedvezőbb helyről a repülőgépek vonulását és a motorcsónakosok látványos cirkálását. A gyerekek 2,5 órán át történő ellátásáról támogatóink - Barankovics István Alapítvány és a Nemzeti Civil Alapprogram képviseletében a Wekerle Sándor Alapkezelő - anyagi segítségével magunk gondoskodtunk.

Ezúton is megköszönjük valamennyi személynek és szervezetnek azt a segítséget, amely nélkül nem lehetett volna ilyen színvonalas a rendezvény. A segítők közül kiemelkedtek Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a Dunai Vízirendészet, ill. tagjaink közül a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület, az Európa cégcsoport, a Sailor Kft., a Duna-Weser Kft., a Rudas és Társa Bt., a Bartender Bt., a Szeged Vendéglő Kft., a Zoltán Gőzös Közhasznú Alapítvány és partner hajózási vállalkozásként a Legenda Kft.
Ezek a partnerek önzetlenül - ellenszolgáltatás nélkül - tették lehetővé, hajóik és kikötőik használatát, valamint azt, hogy a hajózás ismét megmutassa magát, a fiatalság tapasztalhassa, hogy a hajózás is egy lehetséges pálya mindenkinek, aki a mozgalmas, kicsit kalandos, világlátásra alkalmat adó és jó kereseti lehetőséget biztosító munkát szeretne magának. Ez egy életre szóló szerelem annak, aki belekóstol.
Az esemény lehetőséget adott arra, hogy a közel 700 fővárosi és fóti gyermekotthonban élő gyermek olyan élményhez jusson, ami néhányuknál eddig teljesen hiányzott. Olyan perspektívából láthassák a fővárost, ahogy máshonnan nem lehet, csak hajóról. Személyes tapasztalatunk szerint meg is ragadta őket ez a látvány. reméljük, hogy ez az élmény többüket motiválja a hajós pálya választásában, amely ma már nem a fiúk privilégiuma, lányok is elindulhatnak e gyönyörű hivatás felé.
Az idei ünnepi tűzijáték megszervezésében és végrehajtásában is több tagunk vett részt és a sikerben nagy részt vállaltak (pl. Hídépítő Speciál Kft., amely a hajókat biztosította).
A tűzijátékot hajóról megtekintők száma is jelentősen megnőtt tavaly óta és a tűzijáték alatt és azt követően is fegyelmezetten, probléma nélkül zajlott a hajók részvétele és a hajók utasai kifejezték elégedettségüket a hajóról még szebb látvány lehetőségéért.
Minden résztvevőnek, segítőnek és nézőnknek köszönjük részvételt, biztatást, segítséget és reméljük, hogy jövőre ismét találkozunk.
Alább 26 képen adunk keresztmetszetet a rendezvény egyes elemeiről. Ha valaki a hajós rendezvényről készült jól sikerült fotóval lep meg bennünket és hozzájárul ahhoz, hogy megjelentessük azt honlapunkon, akkor ezt megköszönjük és kiegészítjük vele a jelen gyűjteményt.
|