2010. augusztus 20. - Együtt az ország - a hajózással

A Magyar Hajózási Országos Szövetség szoros együttműködésben a Zoltán Gőzös Közhasznú Alapítvánnyal, a Honvédelmi, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal, a Hadtörténeti Intézet és Múzeummal, valamint civil hagyományőrző szervezetekkel és a hatóságokkal megrendezte idén is a hagyományos látványos hajós felvonulást, amelynek fénypontja volt a magyar történelem egyik jeles szereplőjének, a 139 éves Lajta monitor hadihajónak felújítást követő újrakeresztelése a Parlament előtt.

A rendezvényben 29 hajó vett részt, a Személyhajósok Szövetsége több tagjának hajói, aktív hadihajók, a főváros tűzoltó hajója, a rendőrség hajói. A hajókon 2000 ember (hátrányos helyzetű gyermekek, árvízkárosultak gyermekei, kisnyugdíjasok) volt közvetlen részese ingyenesen a rendezvénynek, a parton több ezer ember tekintette meg a látványosságot, amelyben a Lajta monitor újrakeresztelése közvetlenül a pesti part közelében, jól láthatóan és hallhatóan került lebonyolításra. A rendezvény bebizonyította, hogy a hajósok képesek összefogni és problémák nélkül megrendezni egy mindenki számára élményt nyújtó eseményt (amelyen senkinek sem görbült haja szála sem). Minden résztvevőnek köszönjük áldozatos munkáját.

Az eseményről néhány fénykép bemutatásával emlékezünk meg az alábbiakban:

Szeretnénk jelezni, hogy a felújított Lajta monitor Újpest önkormányzata, a hajó üzemeltetője (Zoltán Alapítvány) és a tulajdonos (HM, ill. HIM), valamint a hajó felújításában is részt vállaló civil hagyományőrző szervezetek jóvoltából néhány hétig az Újpesti öbölben látogatható (az Árpád út Váci úti torkolatával szemben a pesti oldalon).

A Lajta monitor hadihajó történetéről és az újrakeresztelésről számos fórum számolt be, amelyek közül néhányat t. Érdeklődőink figyelmébe ajánlunk - érdemes megnézni:

© MAHOSZ | Design & webmaster: Folyamhajo.hu